A három alkalmas programsorozat első napján a célunk az volt, hogy a résztvevők átfogó képet kapjanak a magyar közigazgatásról, történelmünkről és geopolitikai helyzetünkről.
Idén is a Magyar Diplomáciai Akadémia szervezésében valósul meg az újonnan Magyarországra érkező diplomaták orientációs programja. A három alkalmas programsorozat első napján a célunk az volt, hogy a résztvevők átfogó képet kapjanak a magyar közigazgatásról, történelmünkről és geopolitikai helyzetünkről.
A szakmai napot Dr. Szűcs Ádám, a Külgazdasági és Külügyminisztérium képzésekért, ösztöndíjprogramokért és tudománydiplomáciáért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta: “A Magyar Diplomáciai Akadémia a tudás átadása mellett párbeszédplatformként is működik, célunk, hogy tartalmas személyes és szakmai kapcsolatokat teremtsünk a Magyarországon szolgáló diplomaták között. Az Akadémia célja, hogy ne csupán egy képzési központ legyen, hanem a szakmai együttműködés és a nemzetközi eszmecsere fóruma is.”
A délelőtt folyamán a diplomaták betekintést nyerhettek a Külgazdasági és Külügyminisztérium szervezeti felépítésébe, illetve előadást hallhattak Magyarország geopolitikai helyzetéről, illetve a magyar történelem mérföldköveiről.
A szakmai programot követően a napot egy kulturális élménnyel zártuk: a résztvevők tárlatvezetésen vettek részt a Magyar Nemzeti Galériában.