2020.09.15 11:00

A Magyar Diplomáciai Akadémia megtartotta a Diplomataképző Program és a Diplomáciai Vezetőképző Program évnyitó rendezvényét

"A Magyar Diplomáciai Akadémia célja, hogy olyan szakembereket képezzen, akik elkötelezettek a magyar nemzeti érdekek képviselete és védelme iránt - mondta Pacsay-Tomassich Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára, a Magyar Diplomáciai Akadémia elnöke az évnyitó ünnepségen kedden, Budapesten.

A szeptemberben induló és a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel együttműködésben megvalósuló két képzés - a Diplomataképző Program és a Diplomáciai Vezetőképző Program - diákjai előtt tartott beszédében az államtitkár hangsúlyozta: az akadémia célja, hogy olyan szakembereket képezzen, akik szeretik a nemzetközi közeget, akik elkötelezettek a magyar nemzeti érdekek képviselete és védelme iránt, illetve a magyar nemzeti érdekek képviseletével való azonosulás és szolgálat képessége megvan bennük.

Az akadémia össznemzeti szemléletű, regionális fókuszú intézmény, amely nemzetközi szinten is versenyképes tudást ad, és olyan professzionális diplomáciai szakembereket képez, akik megfelelően és hitelesen képviselik Magyarországot, Magyarország gazdasági-politikai érdekeit a nemzetközi porondon - fejtette ki. Hozzátette, hogy az akadémia törekszik a határon túli magyarok bevonására és kiemelt figyelemmel kezeli a közép-kelet-európai régiót.

Megosztás:

facebook twitter