2021.02.16 10:16

30 éves a modern visegrádi együttműködés (V4)

A Magyarország, Csehország, Szlovákia és Lengyelország közötti koordinációs fórumként működő V4 csoport alapítását az 1991. február 15-ei, Visegrádon rendezett találkozóhoz kötik.

Ezen a napon Magyarország akkori miniszterelnöke, Antall József, Lech Walesa lengyel elnök, valamint az akkori Csehszlovákia államfője, Václav Havel közös együttműködési és programnyilatkozatot írt alá. 

Három évtized távlatából elmondható, hogy ez egy igazán sikeres együttműködés, melynek alapja a kölcsönös tisztelet, és főleg olyan területeken dolgoznak, ahol kialakítható közös álláspont. 

Az idő során különböző politikai oldalakon álló kormányok tudtak közösen dolgozni a visegrádi keretben, melynek oka, hogy a kezdetben vallott alapértékek a mai napig meghatározzák a négy ország kapcsolatát. Ennek jól látható jele, hogy a V4 kormányfők rendszeres megbeszéléseket folytatnak és sok esetben közös nyilatkozatokat is kiadnak, megerősítve Európában betöltött szerepüket. 

2004-ben a V4 tagországok beléptek az Európai Unióba, ami további lehetőséget nyitott a négy ország előtt, növelve a gazdasági versenyképességet.

 

Az együttműködés jelentőségét Mateusz Morawiecki, lengyel miniszterelnök így foglalta össze a jubileum alkalmából: “Ma a visegrádi csoport ereje a közös együttműködésben mutatkozik meg, az EU struktúráján belüli erősebb tárgyalási pozícióban, régiónk érdekképviseletében és a stratégiai céljai­nak bemutatásában a nemzetközi porondon. Együtt többre vagyunk képesek.”

 

Az évforduló tiszteletére az e heti Külügyi Klub témája is a visegrádi együttműködés volt.

Az estét Pacsay-Tomassich Orsolya, a Magyar Diplomáciai Akadémia elnöke nyitotta meg. 

 

A program további különlegessége, hogy kivételesen nem csupán a DKP hallgatóit, hanem a Külgazdasági és Külügyminisztérium érdeklődő munkatársait is vendégül láttuk az online kerekasztal beszélgetésen.

Az esemény során vendégünk volt: 

A rendezvényt Szűcs Ádám Imre, a KKM Diplomáciai Akadémia Főosztályának vezetője moderálta.

A zártkörű előadáson szó esett Magyarország soron következő elnökségéről, a V4 jövőjéről, az együttműködés ideje alatti kihívásokról, illetve a négy ország Európában betöltött szerepéről.

 

Megosztás:

facebook twitter